Hazudnék, ha azt mondanám, hogy repesve vártam az új tanévet, de a motoszka megvolt, hiányoztak a gyerekek és tanítani jó.
Tanítani jó, de az iskola egy rémálom. Rémálom gyereknek, felnőttnek egyaránt. Akinek szerencséje van, az év végén szabadul, de mi lesz azzal a picikével, aki csak most kezdte az iskolát?
Nem jó most iskolásnak lenni.
Nem kétlem, hogy a szándék jó volt - egész napos iskola, ám legyen. Annak idején, még az átkos Kádár-korszakban tanítottam én iskolaotthonban (ötig), de az egészen más volt, mint ez az őrület. Mindenre jutott idő, és ha fél órával tovább maradtunk a játszótéren, akkor sem dőlt össze a világ. Sehova sem kellett rohanni, jutott idő evésre, rendes ebédelésre.
Az valahogy kimarad a híradásokból, hogy nemcsak a pedagógusok óraszámát emelték meg, hanem a gyerekét is, embertelen, hogy egy elsősnek mennyi órája van. És igen, a testnevelés órák jó része átcsúszott délutánra, mert délelőttre nem fér el, s így is van sok esetben udvari testnevelés, ha esik, ha fúj.
Ha esik, ha fúj, ki kell menni, mert hely az nincs, vagy lehet tesi órát tartani az aulában. A kövön. Bizony, amikor az a zegernye idő volt, minden talpalatnyi helyen testnevelés óra folyt. Néma csendben, mert az aulákból osztálytermek nyílnak, tanítással. Ezt akarták? Bízom benne, hogy nem. Csak szólok, hogy ha minden tesi órát tornateremben szeretnénk megtartani, akkor kellene belőle négy. Nekünk kettő van, de mielőtt bárki is irígykedne, úgy kettő, hogy a csarnokot függönnyel el lehet választani. Lehet elképzelni, milyen az, ha mindkét félen teljes intenzitással partizán megy... vagy egyiken partizán, a másikon a kolléga éppen magyarázna...
A testnevelés órák - meg a bontások miatt - állandósult a vándorlás. Szünetekben hordák indulnak egyik teremből a másikba, lehet közben az egész épületet bejárják, ha két távoli termet dobott nekik a gép. Nemcsak a felsősök vándorolnak, vándorolnak a kicsik is. Mikor szusszan két óra között, megy el vécére, hangolódik a következő órára, vagy beszélget, játszik, pihen?
Az egész délelőtt folyamatos nyüzsgés, ricsaj, rohanás, s ahelyett, hogy ez az őrület véget érne, ugyanúgy folytatódik délután tovább, mert vannak a kötelező szakkörök, tesi órák hetedik, nyolcadik, kilencedik órában.
Mindenre megy, mindenben részt vesz, csak három dologra nincs ideje: rendesen ebédelni, szabadon pihenni, levegőzni, futkározni, játszani, és felkészülni a következő napra. Délután négyre már olyanok, mint egy túlhevített kazán.
Állandó a hajtás, érj oda, fejezd be, öltözz, egyél már, elkésel, igyekezz! Idegbeteg, neurotikus gyerekeket nevelünk. Ezt akarták? Bízom benne, hogy nem.
Nem látják odafönt hogy valami nagyon-nagyon-nagyon nem jól van? Nem lehetne azt mondani, hogy gondoljuk át még egyszer? Nem lehetne azt mondani, hogy bocs, de tévedtünk?
Tévedni emberi dolog, de a tévedésben megmaradni: esztelenség!
