Búcsú

A kép innen

Szégyelljük magunkat!

Bűn, amit a gyerekeinkkel kapcsolatban elkövetünk.

Egy - az óvodát éppen hogy elhagyó - kisgyereknek legyen hetedik(!) órája, ez felér egy emberiség elleni bűntettel. Nem én tehetek róla, de részt veszek benne, tehát bűnrészes vagyok én is.

Napi négy óra pont elég lenne, aztán élhetne szegény szabadon, rohangálhatna, futkoshatna, ordibálhatna, hiszen erre lenne szüksége.

Ehelyett ül az iskolapadban nyolctól fél háromig.

Ez a nyavalyás hitéserkölcstan is úgy kell, mint üveges tótnak a hanyattesés. Az a család, ahol vallásosan élnek, eddig is megtalálta a lehetőséget a hitoktatásra. Ezután is megtalálta volna. Az erkölcstan témáit pedig a többi tantárgyban meg lehet beszélni és meg is tudtuk beszélni, nem szükséges erre külön óra. Egyébként meg mindenféle nevelés a családban kezdődik, és aki otthonról nem hoz értékeket, azt hiába is próbáljuk nevelni a szépre-jóra.

Ráadásul micsoda kavarodás, mikor három osztálynyi gyereket próbálunk egy nagyon szűk folyosón n darab csoportba osztani, mert van mindenféle felekezeti hitoktatás, amire járhatnak.

Ma azzal állt elém egy pici, szőke lány, hogy nem fogják befizetni az ebédjét. Ül az iskolában nyolctól fél háromig ebéd nélkül. Nincs pénzük, se villanyuk, se gázuk, a palack üres és üres is marad.  Meleg ruhát is úgy szedtünk össze neki, a talált holmik közül, hogy ne fagyjon meg a hűvös napokon. Borzalom.

Rendnek kell lenni

Felhívtam A plébániát a búcsúztató miatt. Köszönés, elmakogom miről lenne szó, másik fél részvétet nyilvánít, hol lakunk? Mondom a címet, nem az ő körzetük, részvétnyilvánítás még egyszer, telefon letesz. Majd én is.

B plébániára személyesen ballókáztunk el. Kenetteljes nünüke, rendben, oda tartozunk, adatfelvétel. Mobiltelefonja megszólal, felveszi és nem, nem azt mondja ami ilyen helyzetben elvárhatnánk, hosszasan taglalnak erősen magántermészetű dolgokat. Én gondolkodom, letörjem -e asztal sarkát, de nem teszem. Nünüke kérdezi kik a gyászoló családtagok, a másodiknál beleköt, ezt nem ilyen sorrendben kell mondani! Amit gondolok, nagyon csúnya. B+-gel kezdődik. Sorrend tisztázva.

Nünüke kérdésemre elmondja: a búcsúztatás mintegy félóra lesz, pap és kántor, majd legombol rólunk egy tetemes összeget. Kérdése: Kérünk-e nyugtát?

Ezek után? Nanáhogy kérünk!

Elment...

Édesapám

Az élet nagy problémái

Leányka pityergősen ül az ebédnél. -Mi baj van? - Attól félek, haragudni fogsz rám, ha nem eszem meg a borsófőzeléket... (hüp hüp) - Akkor edd csak a tojást! - Azt sem szeretem... (hüp hüp)

Jókívánság - jó kívánság?

Innen üzenem annak, aki kitalálta, hogy a naplóba ennyi sok számot kelljen beírni azt: száradjon a fenekébe a keze!

Oktatási azonosító, mérési azonosító, diákigazolvány-szám, Taj-szám, szülők telefonszáma, persze mindenkinek mobil. A szokványos alapadatokon kívül az e-mail cím is megjelent a naplóban, hát...

Még szerencse, hogy az amúgy táblázatmániás és mindentkitölteni-mániás főnökség beleegyezett, ezt nem írjuk be.

Utálom az adminisztrációt! Az osztályfőnöki munkatervet tegnap megírtam, annak legalább van valami értelme.

Brühühü, megvan az első rontásom is. Ha boszi lennék, ráküldeném az illetőre.

Tanító néninek lenni jó

Igaz, hogy olyan fáradt vagyok, mint amilyen csak egy elsős tanító néni lehet három nap után és jelentős alvási mínuszokat szedtem össze, de jó, nagyon jó.
Ami még jobbá teszi az egészet az, hogy külön vagyunk a nagyoktól, kollégáktól, igazgatóságtól, úgy tűnik, ez a béke szigete. Előre sírok, hogy év végén költözni kell.
Tegnap főépület-bejárásra mentem a kicsinyekkel, megnézegettük a tablókat. Egyszer azt mondja az egyik leányka a tablóra mutatva: - Éva néni, nézd, az majdnem olyan, mint te! - Jaj, kicsim, az én vagyok! - Nem tárgyaltuk ki a különbséget...