Igaz, hogy olyan fáradt vagyok, mint amilyen csak egy elsős tanító néni lehet három nap után és jelentős alvási mínuszokat szedtem össze, de jó, nagyon jó.
Ami még jobbá teszi az egészet az, hogy külön vagyunk a nagyoktól, kollégáktól, igazgatóságtól, úgy tűnik, ez a béke szigete. Előre sírok, hogy év végén költözni kell.
Tegnap főépület-bejárásra mentem a kicsinyekkel, megnézegettük a tablókat. Egyszer azt mondja az egyik leányka a tablóra mutatva: - Éva néni, nézd, az majdnem olyan, mint te! - Jaj, kicsim, az én vagyok! - Nem tárgyaltuk ki a különbséget...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése