Záróra

Értesítek mindenkit, hogy ez a blog befejezte működését.

Új blogom van, ha valamelyik kedves olvasómat érdekelné, üzenjen a kék közösségi oldalon.

Ami nem öl meg...

Megküzdöttem a mumussal. Bejelentkeztem a csodafelületre. Na, természetesen nem minden úgy működik, ahogy a tájékoztatóban le van írva, de sebaj. Sikerült a saját oldalamra keverednem valahogy. (Nem értem... egyszer csak ott voltam.)
Aztán megküzdöttem az itthoni készülékekkel is, szkenner, win10, nem olvasó Cd-olvasó, 32 vs 64. De produkáltam egy szkennelt dokumentumot. Így folyik el a drága idő!

Kikapcsolhatatlan

Szünet van, de még mindig az iskola körül forgok. Javítom a hazahordott felmérőket, füzeteket. Közben az egyik - egyébként igen jó oldalon kotorászok, hogy a kincsecskéim a szünetben kockulás közben is tudjanak gyakorolni.

Csak azon bosszankodom igen erősen, hogy némelyik feladat hibás - talán a kedves készítő megnézhette volna a helyesírási tanácsadó szótárt. Szerintem a derű ű-je még mindig hosszú, a mulya pedig nem  jével írandó. Jé!

Persze én sem tudok mindent, de ha nem vagyok az írásmódban biztos, inkább utánanézek. Főként, ha a gyerek elé teszem a feladatot.

Önbizalom

Mindent meg tudok csinálni.

Még nyakkendőt kötni is.

Szünet előtt

Vagyunk még egy páran, akik nem mentünk el, még cukrászdát sem nyitottunk Bécsben. Húzzuk az igát. A szeptemberi frissesség rég odalett, csak vánszorgunk és nyögünk és a hasonlóan kimerült kölkekből próbálunk meg kicsavarni még valamit.

Minek is?

Felnőttnek, gyereknek elege van.

Tegnap délelőtt a babáimnak négy órája volt. Utána szaladgálhattak egy fél órát kb, ebédeltek, majd még egy óra. Tanításnak vége fél kettőkor. Utána játszhattak az udvaron, de fél háromkor már újra ültek, mert a napközis tanulási idő... Ez egy jó nap, korábban végeznek. Egyéb napokon reggel nyolctól délután 14.20-ig iskola (fél óra kötetlen rohangálással), majd irány a napközi és tanulás újra. Rettenetes!

Az ebéd utáni órák - finoman szólva is - nagyon nehezek. Addigra már elfáradnak, nyugtalanok, zsizsegősek, mint egy felrázott pezsgős üveg. Már minden fáj - és mi kénytelenek vagyunk őket a padba nyomorítani, elvárni, hogy viselkedjenek, figyeljenek, csendben legyenek.

Ha nem lenne annyi nyelv óra... ha nem lenne annyi testnevelés óra... ha nem lenne erkölcstan/hittan óra... (ez összesen 11 óra).

Nemzetiségi iskolának se túl jó lenni, úgy gondolom. Nyelvórájuk 5 van meg a népismeret (1), magyar órájuk meg 7. Igen: hét! Ugyanazt kell megtanítanom hét órában most, mint régen a tízben. Soha, semmire sincs időnk, korbáccsal a hátuk mögött állok, hogy haladjunk.

Olvasom a cikkeket a külföldi iskolákról (saját szemmel is láttam néhányat), hogy mennyire nyugodtak, kényelmesek, ráérősek. Hogy a manóba csinálják? Olvasom a cikkeket és irigykedem: nincs tanterv, nincs agyon szabályozottság, nincs  terror - mégis megyen az szekér.

Szerintem nálunk is menne, csak okosan kellene csinálni.

Beçarás

Komolyan mondom, beçarás, ami itt folyik.

Voltam egy - uniós pénzekből finanszírozott - továbbképzésen. Ha eddig nem tudtam volna, most rájöhettem, nem kicsi összegekről van itt szó, ha a ranglétra legalján álló icipici pedagógusok ilyen ellátásban részesülnek. 1. Egy szálloda konferenciatermében voltunk. Bérleti díj mennyi is? Pénz. 2. Csodálatos résztvevői kézikönyv - engem az általam utált tk.család olvasás munkafüzetére emlékeztet, de ezt is valaki megírta, valaki kinyomtatta, szállította, javította, újra írta, újra  nyomtatta és így tovább... Mennyi pénz! 3. Reklámtoll. Reklám. Az is pénz. 4. Kávé, üdítő, sütike, szendvicsek. Nem tom mennyi, de pénz. Pénz, pénz, pénz!

Továbbképzésnek haszna minimális, lesz érte kreditpontom, de elveszett a szombatom. Nem volt jó csere!

Az előadás színvonala meg... Kritikán aluli. Ilyen egy mesterpedagógus?!

Aztán volt egy szakmai napunk meghívott előadóval. Nem vót vele semmi baj, de a kézikönyvet én is el tudom olvasni, minek ehhez ott ülni a kényelmetlen székeken és megfázítani a vesénket. Két érdekes gondolata volt egyébként, ha eszembe jut, még mindig dühöngök.

Szóval, az a célja ennek a csodás önértékelésnek, meg tanfelügyeletnek, hogy eltűnjenek az iskolák közötti különbségek. Na ja! Végigtolták a fűnyírót, aki kiemelkedett az átlagból, azt szépen elkaszálták (nálunk is áldozatul esett a három irányultság - lánykori nevén tagozat.) Aki átlagon aluli, az az is marad, hiába a tervek, kérdőívek, egyéb vajákos dolgok tömkelege.

A tanári kar körében nem okozott felhőtlen boldogságot, hogy végignyálazza az iskola összes dokumentumát valami homályos okból kifolyólag, főként, hogy eddig a tanmenetekkel voltunk elfoglalva. Ennek több hozzászóló hangot is adott. Cserébe azt kaptuk, hogy akinek nem teszik, el lehet menni.

Ebben az országban kicsit sűrűn hangoztatják, hogy el lehet menni. Sajnos el is mennek. A legokosabbak, a legjobbak, akik könnyen boldogulnak határon kívül is. Nagy pazarlás ez, kérem!

S mi van akkor, ha felállunk, s mi is megyünk? Ki lép a helyünkre?

Nagy a baj, emberek.

Mindennapok

Portfólió - önértékelés - tanfelügyelet.
Dokumentumot elemzünk, kérdőíveket bogarászunk, terveket készítünk. Asztalfióknak?
Fáradtság - hiszti - rosszkedv.