Szóval ez van

Ha nem lennék dühös, talán nagyot nevetnék, megint változik a munkaidő-nyilvántartás. Egyszerűbb lesz.
Hogy így is lehet, rég olvastam már a neten. Nem baj, szívtunk két és fél hónapot.

Megvagyok...

Azért ez az új év nem annyira happy. Szeptember harmadik hetére zombivá aszalódott a tantestület azon része, akik komolyra veszik még mindig a gondos, lelkiismeretes munkát.

Számunkra az új év azt jelentette, hogy - előre borítékolhattam volna - felnyomták az óraszámunkat huszonhatra. Akinek nem volt meg ennyi, kapott szakkört rendesen, de ezeket csak a hatodik óra után lehet megtartani. Így aztán meglehet, hogy valaki többet kényszerül bent lenni, mint a kötelező.

Az emelt óraszám mellett természetesen azt is elvárják, hogy az ember 100 százalékos osztályfőnök legyen, szervezzen, vigye az osztályát, áldozza az idejét. Természetesen ez megint nem számít, hiszen a munkaidő elszámoló lapra nem szabad harminckettőnél több órát beírni. Ja, és egy napra nyolcnál többet sem.

Az egyik csütörtökön ügyeletes voltam, hétre mentem. Igaz, csak három órát tanítottam, de fél kettőig tettem a dolgom, majd elvittem az osztályomat kulturálódni. Este fél hétkor estünk be az iskola kapuján. Ez hány óra is?

Le..@..om a táblázataitokat.

Azt azért belátták a főnökék, hogy ebbe a rendszerbe gyerek és felnőtt belehülyül, valamit enyhítettek a szigoron, amelyik gyerek nem akar szakkörre menni, hát maradhat a napköziben a napközis tanító nénivel, bár a főnök többször kihangsúlyozta, hogy ilyen státusz nincs is. Ezt az újítást a gyerekek is nagy örömmel fogadták, mert totál elegük volt a véget nem érő dresszúrából.

Azt nem tudom említettem-e már, hogy nekünk olyan vezetőnk és vezetőségünk van, akik mindent nagyon jól, sőt túl jól akarnak csinálni, akkor és annak ellenére is, hogy a tantestületnek lóg a bele.

Ja, és a főnök nem érti, hogy mitől vagyunk ilyen fáradtak. Ezt véletlenül hallottam meg, mikor az irodában a szokásos, visszafogott hangerővel beszélgettek egymással.

Ha nem érti, az már baj.

Azt is nehezen emésztem meg, hogy így ötvenen túl kell mindenféle baromsággal bizonyítanom, hogy jó pedagógus vagyok. 

Újabban a postaládámban megjelentek a különféle meghívók, melyek olyan előadásra invitálnak, ahol megtanulhatom a portfóliókészítés csínját-bínját. Mindezt persze többezer forintokért. Miért is gondolom, hogy ez jó üzlet valakiknek?

Nekem akkor lesz portfólióm, amikor nagyon muszáj és olyan lesz, amilyen, nem érdekel. Ennél lejjebb kategória úgysincs.

Ja és a főnök szerint attól vettek el pénzt, aki csinált is valamit. Erre nem én, a kolléganőm sértődött meg, aki halálra dolgozza magát, versenyeket nyernek a gyerekei, szerepelnek, állandóan viszi őket valahová, csak éppen pótléka nem volt semmiféle. Ő nem dolgozik? Fenemód jól vagyunk motiválva.