Övön aluli ütés

Mégpedig ocsmány, szemét, nagyon övön aluli ütés.
Papa megint kórházba megy.

Elment hát...

Hetvenhét napot volt a kórházban. Bezárva önnön testébe, ahonnan szabadulás csak a halál. Nem lehetett tudni mit érez, mit hall, mit fog fel. Lekötözve hetvenhét napig. Gyógyítani nem tudták, de életben tartották. Hetvenhét nap a szabadulásig.

Nyugodjék békében!

Sajátos

Meg nevelési.
Meg igényű.
Tanul-ő. De meddig?

Van, de mégsincs - nálunk legalábbis. Most nyálaztam át a ped.programot. Nagy kalap ürülék 134 oldalon. Anyám borogass!

A fafejek meg nem képesek jottányit sem változtatni sem a módszereiken, sem az értékelési szempontjaikon.Teljességgel el vagyok keseredve.

Féllábbal versenyezni a kétlábúak között?

Vegyes felvágott

Valamelyik nap, mint vakond jöttem haza, mert térdig ért a latyak a városban. El is tátottam a számat, mert az új metrószerelvényt sikerült elcsípnem, s mint vidéki kislány, csak lestem. Nekem tetszik, bár ha velem állt volna meg a metró az alagút közepén, azt hiszem, pánikroham-közeli állapotba kerültem volna. Tiszta szerencse, hogy ezen a vonaton nem voltak utasok.

Átestünk a félévi értekezleten, a hóhelyzetre való tekintettel nagyon rövid volt. Délben kezdtünk neki, s fél ötkor hagytuk abba. Megint azzal az érzéssel jöttünk haza, hogy nem beszéltünk meg semmit. Rézfényesítés négy és fél órán keresztül.

Bármennyire vártam, a tanker.vez. néni nem jött, amit udvariatlanságnak tartok. Lehet, hogy a kollégáim nagy részét régről ismeri, de engem például nem, s illendő lett volna egy új hivatal újonnan kinevezett vezetőjeként levizitelni minálunk. Azért a fizetésért, amit ő kap, megtehette volna. Most ki mondja meg nekem, miért vezetjük az erősen helyi specialitású jelenlétit?

Más. Mint tudjuk, a pedagógus + az iskolatitkár az államé, a technikai dolgozó az önkormányzaté. Azt el sem mesélem, hogy eddig se nagyon ellenőrizték őket, mert méteres pókháló lóg a plafonról és még sorolhatnám, és azt sem gondolom, hogy a nagyságos asszony a gazdasági hivatalból majd iderohangál vizsgálódni, de ami végkép kicsapta a biztosítékot nálam, az a következő. A technikaiak parancsba kapták, hogy se postára, se sehova nem mehetnek, beleértve azt is, hogy orvoshoz sem vihetnek ki gyereket. (Ami időnként előfordult.) A nagyságos asszony eddig sem a pedagógus-szeretetéről volt híres.

Az kiderült az értekezleten, senki nem tud semmit, minden bizonytalan, mint a kutya vacsorája. A szekér megy, mert viszi a lendület, irányítja a tanmenet, a megszokás és a lelkesedés. Ja, ez utóbbi már nem annyira. Már kétnapos kirándulásra is csak úgy lehet elmenni, ha a hétvégéből beáldozunk egy napot. Utálok két napra kirándulni menni. Semmire sincs rendesen idő. A buszosoknak 200-220 km-t ki kell fizetni még akkor is, ha nem utaztunk annyit. Vonattal meg hova? Ó, azok a régi szép idők, amikor Ausztriába vittünk el négy alsós(!) osztályt kirándulni és normálisan meg lehetett a szülőkkel beszélni, hogy részletekben összeszedjük a rávalót.

Ja, és megköszönték és örültek, nem pedig ríttak, mint a fürdős alkalmazott.

Aztán, hogy ne legyen minden annyira jó, papa eléggé rám ijesztett csütörtök éjszaka. Egyszer csak azt hallom a másik szobából, hogy kevés a levegő, nyissunk ablakot. Orvost nem engedett hívni, szerencsére nem lett rosszabbul, mert akkor akarata ellenére kellett volna tennem. De egész éjszaka azt füleltem, szuszog-e még. 

Szegénykém nyolcvanhat éves.

Mennyire igaz!

"A hülyeség találkozása a szorgalommal mindig varázslatos dolgokra képes :)"

BalatonfürEde

Mire véljem?

A mai nap csinos táblázatot hozott az új tankerület még újabb főnökétől, hogy vezessük rajta az iskolában eltöltött időt. Írjam tehát mikor kezdtem, mikor végeztem, továbbá, hogy napközben eltávoztam-e és mennyi időre.

Miután az évek során mindenkiben kialakul egy kis paranoia, hát kérdezem mivégre is kell ez a táblázat? Milyen következtetéseket kíván ebből is kicsoda levonni?

Ami a legédesebb, ezt január hetedikétől vezetni kell, ezért írjuk be visszamenőleg a múlt hetet is. Az itthon elvégzett munkákra bezzeg senki sem kíváncsi.

Pedig: az iskolában eltöltött (7.35-15.10) 7 óra 35 perc után itthon:

17.07-18.00 Statisztika befejezése 53 perc

20.30-2137 Beszámoló megírása 67 perc

21,40-22,06 Iskolai honlap szerkesztése 26 perc, ami összesen 146 perc.

Szerencsére holnap csak inf. óráim vannak, folyamatban lévő ügyekkel, úgyhogy még kb. fél órát fogok itt eltölteni a holnapi napra készülve, és nyugodni térek. 

Dolgoztam-é eleget, ó, emberek?

Hó, hó és megint hó

Ma nem jutottam el a munkahelyemre, pedig elindultam időben. 

Röhej, hogy ha valami zűr van, nem lehet eljutni A-ból B-be. Ma azért annyira nem volt rossz a helyzet, mert igaz, A-ból B-be nem lehetett elutazni, de B-ből A-ba igen, ami mégiscsak 50% siker. 

Azt nem értem, miért nem telepítettek ki jelzőlámpákat, hogy félpályán, váltott irányban lehessen közlekedni. Vagy télen az nem működik? (Kicsit lehangoló volt látni, hogy szemből időnként jócska adag autó közeledik, mi pedig egy helyben pöfögjük el a drága gázolajat.)

Azon már nem is dühöngök, hogy az osztályozó értekezlet nélkülem esett meg, de aggaszt, hogy a gyerekeimet mennyire döngölték a betonba. Ugyan telefonon megtettem javaslataimat, de a személyes jelenlét, az mégiscsak más.

Viszont találtam egy filmes aranybányát a neten és most orrvérzésig Bonest nézek. Ma csak három részt néztem végig. Kicsit sem vagyok függő...

Ki fizeti a révészt?

Egyelőre én (mi).
Mert ugye, fizetést azt kaptunk, de a volán bérlet számláját nincs kinek leadni. Ha nincs kinek leadni, senki sem fogja számfejteni. És ebből kifolyólag senki se fogja kifizetni.
Vagyunk néhányan kijárók. Na és?!
I J B.

Éreztem én

Első munkanap a szünet után. Nem jókedvvel, de feszülten és nyugtalanul mentem. Sajnos többször volt már, hogy nem jó hírek vártak. 

A mai bomba: kedvenc igazgatóhelyettesem - aki a legnagyobb vész és felfordulás közepette is úri módon tud viselkedni és fogalmazni - hétfőtől máshol kezd.

Megértem én, de mégis úgy érzem: rútul cserbenhagyás ez.

A maradékról jobb nem is beszélni...

Elmúlt

Végérvényesen vége az ünnepnek, leszedtük a karácsonyfát. Elcsomagoltuk a díszeket és megkezdtük a lakás fenyőtű-mentesítését.

Délutánra megérkezett a hó is, azonnal kitűnt, melyik kocsit használták nem olyan rég, s melyek azok, amelyek itt hűlnek már napok óta. Mostanra egységesen vizes minden, csak az autógumik csicsognak a nedves aszfalton, télnek nyoma sincs.

Nemcsak hó, új műsorrend is érkezett a m.kir. televízióban, nagy felzúdulást keltve kis családom körében. Megszűnt az összes olyan műsor, amelyet az öregek szívesen néztek: a Szeretlek Magyarország,  a Maradj talpon és a DTK show. Pedig mindegyik műsornak jó volt a nézettsége a Heti válasz szerint.

Most hallom, hogy az általam kedvelt sorozat is új időpontot kapott.

Az Egyszer volt, hol nem volt vasárnap este fő műsoridőben kezdte, jó pár rész lement, függővé váltunk. Akkor betették elé egy másik műsort, így este fél tízkor kezdődött. Ez már bajosabb volt, hiszen másnap korán kellett kelni, de igen, aki függő, az megnézte. Hogy, hogy nem, átkerült vasárnap délutánra. Még nagyszerűbb időpont, ekkor derült ki, nem lehet az életünket teljességgel a tévéműsornak alárendelni.

Most kedden este vetítik, talán képesek lesznek ezt az időpontot rögzíteni végre.

Ráment? Rá!

Ma nagy ügyesen rácsaptam a bal hüvelykujjamra a bótajtót. Ha azt mondom, nagyon fájt, akkor kevéssé írom le a valóságot, mert még annál jobban is.

Az élet azonban nem állhat meg, ha szombat, akkor Sáskák, ha Sáskák, akkor uzsonna. Virslis buci lett betervezve mára, a virslik már a konyhapulton vigyorogtak. Nagy úr a muszáj. (Mama ugyan felajánlotta, hogy tésztát dagaszt, de neki is rozoga napja volt ma, nem hagyhattam.)

Most látom csak, milyen nagyszerű találmány a szembefordítható hüvelykujj, mikor nélküle kell boldogulnom, s mennyire irigylem a négykezűeket, akiknek jelen helyzetben még mindig lenne három használható végtagja. Vagyis kettővel több, mint nekem.

Minden megpróbáltatás ellenére - vagy pont azért - a buci nagyon finom lett. A legnagyobb bendőjű Sáska nem jött, így még holnap is ezt fogunk reggelizni. Gesztenyepürével, mert az is maradt.

Igazi tavasz

Nem lehet okunk panaszkodni, ma igazi szép tavaszi idő volt - délelőtt, amikor kint jártam, biztosan. Vagy panaszkodjunk: meglesz ennek még a böjtje... hiszen csak január eleje van. Jó volt bóklászni a napon.

Most ülök a papírhalmaz közepén. Még mindig hegyvonulatok vannak jobbra is meg balra is, pedig eddig kétszer töltöttem meg a papírkosarat. (Ami tulajdonképpen egy 6 kg-os mosóporos doboz.)

És milyen érdekes dolgokat találok!

Például megleltem apa jegyzeteit a szeptemberi szülői értekezletről, amelyre én nem bírtam elmenni. Így januárban már semmi fontos, de az egyik papírka sarka elkerítve, benne: egyedül vagyok férfi. Szegény apa. Biztos félt.

Magamról meg azt derítettem ki, hogy notórius jegyzetelő vagyok, borítékon, számla másik oldalán, félcédulán, sajtpapíron, meg mittomén ott a kezem nyoma. Némelyikről még tudom, hogy mi az, másról meg aztán ha megölnek se. Pontosan nem emlékszem, miért írtam le: egy órát várattak, de rémlik, hogy a nagynénimmel beszéltünk telefonon, és ez az ő mondata volt. Aztán a d1d1ce, az pedig egy színkód, ami a tablóhoz kellett (két évvel ezelőtt). Itt egy időpont: nov 21. 21:40. Erről végképp fogalmam sincs.

Kidobtam évekkel ezelőtti dolgozatokat, kirándulástervet, számlákat, blokkokat. Már az üzlet is rég megszűnt, ahol vásároltam. Néhány hivatalosnak tűnő papír még nem érte meg az öt évet, ezért kegyelmet kaptak.

Pihenőnek vége, megyek vissza ganajozni.

2013.

Elérkezett, anélkül, hogy különösebben vártam volna. Újévi fogadalmak? Vannak, bár nem túl nagyok.

Ezentúl cukor nélkül fogom inni a kávét. Ennek folyománya az lehet, hogy megszokom így is, vagy a másik eset, hogy leszokom a kávéról (is). A bagó már rég nem játszik, bár, amióta a Hosszúhajú cigarettázik, elő-előjön a kísértés.

Mit hoz ez az év? Talán jobb is, ha nem tudjuk előre. A kilátások nem túl rózsásak. Amit az úristen elvett, azt úgysem adja vissza. Csak egészség legyen! Időnként ez is túl nagy kérés?

Most szüneten itthon, és nyugodtan. Egészen tegnapig, mikor nyugdíjas (és otthonlévő) kolléganő hívott fel, és eszembe jutott mindaz, amit el akartam a szünetre felejteni.
Most a papírjaimat pakolom, kíméletlenül kihajítva mindazt, ami a "valamire_majd_jó_lesz" jegyében parkolópályára került.