Informatikatanár a konyhában

Az egyik megsütötte.

A másik mind megette. (Csak kettőt!)

Szóval ez van

Ha nem lennék dühös, talán nagyot nevetnék, megint változik a munkaidő-nyilvántartás. Egyszerűbb lesz.
Hogy így is lehet, rég olvastam már a neten. Nem baj, szívtunk két és fél hónapot.

Megvagyok...

Azért ez az új év nem annyira happy. Szeptember harmadik hetére zombivá aszalódott a tantestület azon része, akik komolyra veszik még mindig a gondos, lelkiismeretes munkát.

Számunkra az új év azt jelentette, hogy - előre borítékolhattam volna - felnyomták az óraszámunkat huszonhatra. Akinek nem volt meg ennyi, kapott szakkört rendesen, de ezeket csak a hatodik óra után lehet megtartani. Így aztán meglehet, hogy valaki többet kényszerül bent lenni, mint a kötelező.

Az emelt óraszám mellett természetesen azt is elvárják, hogy az ember 100 százalékos osztályfőnök legyen, szervezzen, vigye az osztályát, áldozza az idejét. Természetesen ez megint nem számít, hiszen a munkaidő elszámoló lapra nem szabad harminckettőnél több órát beírni. Ja, és egy napra nyolcnál többet sem.

Az egyik csütörtökön ügyeletes voltam, hétre mentem. Igaz, csak három órát tanítottam, de fél kettőig tettem a dolgom, majd elvittem az osztályomat kulturálódni. Este fél hétkor estünk be az iskola kapuján. Ez hány óra is?

Le..@..om a táblázataitokat.

Azt azért belátták a főnökék, hogy ebbe a rendszerbe gyerek és felnőtt belehülyül, valamit enyhítettek a szigoron, amelyik gyerek nem akar szakkörre menni, hát maradhat a napköziben a napközis tanító nénivel, bár a főnök többször kihangsúlyozta, hogy ilyen státusz nincs is. Ezt az újítást a gyerekek is nagy örömmel fogadták, mert totál elegük volt a véget nem érő dresszúrából.

Azt nem tudom említettem-e már, hogy nekünk olyan vezetőnk és vezetőségünk van, akik mindent nagyon jól, sőt túl jól akarnak csinálni, akkor és annak ellenére is, hogy a tantestületnek lóg a bele.

Ja, és a főnök nem érti, hogy mitől vagyunk ilyen fáradtak. Ezt véletlenül hallottam meg, mikor az irodában a szokásos, visszafogott hangerővel beszélgettek egymással.

Ha nem érti, az már baj.

Azt is nehezen emésztem meg, hogy így ötvenen túl kell mindenféle baromsággal bizonyítanom, hogy jó pedagógus vagyok. 

Újabban a postaládámban megjelentek a különféle meghívók, melyek olyan előadásra invitálnak, ahol megtanulhatom a portfóliókészítés csínját-bínját. Mindezt persze többezer forintokért. Miért is gondolom, hogy ez jó üzlet valakiknek?

Nekem akkor lesz portfólióm, amikor nagyon muszáj és olyan lesz, amilyen, nem érdekel. Ennél lejjebb kategória úgysincs.

Ja és a főnök szerint attól vettek el pénzt, aki csinált is valamit. Erre nem én, a kolléganőm sértődött meg, aki halálra dolgozza magát, versenyeket nyernek a gyerekei, szerepelnek, állandóan viszi őket valahová, csak éppen pótléka nem volt semmiféle. Ő nem dolgozik? Fenemód jól vagyunk motiválva.

Heppi nyú jír!

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy repesve vártam az új tanévet, de a motoszka megvolt, hiányoztak a gyerekek és tanítani jó.

Tanítani jó, de az iskola egy rémálom. Rémálom gyereknek, felnőttnek egyaránt. Akinek szerencséje van, az év végén szabadul, de mi lesz azzal a picikével, aki csak most kezdte az iskolát?

Nem jó most iskolásnak lenni.

Nem kétlem, hogy a szándék jó volt - egész napos iskola, ám legyen. Annak idején, még az átkos Kádár-korszakban tanítottam én iskolaotthonban (ötig), de az egészen más volt, mint ez az őrület. Mindenre jutott idő, és ha fél órával tovább maradtunk a játszótéren, akkor sem dőlt össze a világ. Sehova sem kellett rohanni, jutott idő evésre, rendes ebédelésre.

Az valahogy kimarad a híradásokból, hogy nemcsak a pedagógusok óraszámát emelték meg, hanem a gyerekét is, embertelen, hogy egy elsősnek mennyi órája van. És igen, a testnevelés órák jó része átcsúszott délutánra, mert délelőttre nem fér el, s így is van sok esetben udvari testnevelés, ha esik, ha fúj.

Ha esik, ha fúj, ki kell menni, mert hely az nincs, vagy lehet tesi órát tartani az aulában. A kövön. Bizony, amikor az a zegernye idő volt, minden talpalatnyi helyen testnevelés óra folyt. Néma csendben, mert az aulákból osztálytermek nyílnak, tanítással. Ezt akarták? Bízom benne, hogy nem. Csak szólok, hogy ha minden tesi órát tornateremben szeretnénk megtartani, akkor kellene belőle négy. Nekünk kettő van, de mielőtt bárki is irígykedne, úgy kettő, hogy a csarnokot függönnyel el lehet választani. Lehet elképzelni, milyen az, ha mindkét félen teljes intenzitással partizán megy... vagy egyiken partizán, a másikon a kolléga éppen magyarázna...

A testnevelés órák - meg a bontások miatt - állandósult a vándorlás. Szünetekben hordák indulnak egyik teremből a másikba, lehet közben az egész épületet bejárják,  ha két távoli termet dobott nekik a gép. Nemcsak a felsősök vándorolnak, vándorolnak a kicsik is. Mikor szusszan két óra között, megy el vécére, hangolódik a következő órára, vagy beszélget, játszik, pihen?

Az egész délelőtt folyamatos nyüzsgés, ricsaj, rohanás, s ahelyett, hogy ez az őrület véget érne, ugyanúgy folytatódik délután tovább, mert vannak a kötelező szakkörök, tesi órák hetedik, nyolcadik, kilencedik órában.

Mindenre megy, mindenben részt vesz, csak három dologra nincs ideje: rendesen ebédelni, szabadon pihenni, levegőzni, futkározni, játszani, és felkészülni a következő napra. Délután négyre már olyanok, mint egy túlhevített kazán.

Állandó a hajtás, érj oda, fejezd be, öltözz, egyél már, elkésel, igyekezz! Idegbeteg, neurotikus gyerekeket nevelünk.  Ezt akarták? Bízom benne, hogy nem.

Nem látják odafönt hogy valami nagyon-nagyon-nagyon nem jól van? Nem lehetne azt mondani, hogy gondoljuk át még egyszer? Nem lehetne azt mondani, hogy bocs, de tévedtünk?

Tévedni emberi dolog, de a tévedésben megmaradni: esztelenség!

A helyettes

Reggelenként egy nagyon kedves, rendes fiatalember jár hozzánk a papa körüli teendők elvégzésére. Gumikesztyűt húz, figyelmesen ellátja a papát, a munka után gondosan kezet mos.
Szabadságra ment.
Ma jött először a helyettes. Kesztyűt nem húzott, kezet nem mosott.
Borzalom.
Más. Én mondjam meg egy szakápolónak (szintén helyettes), hogy nem jó helyen lézerezi a papa fenekét?

Buszon

Ha tehetem, mindig az első ülésre ülök. Így aztán néha meghallok ezt-azt. És néha ki is akadok a hallottaktól.

Ma két sofőr volt, az egyik vezetett, a másik utazott. Ettől a másiktól nem láttam ki előre, az egyik pedig minden tagmondat végére odabiggyesztett egy b+-et. A trágárság rettenetesen zavar, gyerektől és felnőttől egyaránt. A ronda beszéd bekúszott az agyamba, elérte az ingerküszöbömet és kénytelen-kelletlen hallgattam őket.

Fel voltak háborodva, hogy a rendőrök büntetést róttak ki valakire, mert motorozás közben nem viselt bukósisakot. Azt is mondta a másik, hogy soha nem tesz fel sisakot. Na? Nekik van hivatásos jogosítványuk, rájuk bízzuk az életünket, ők meg szemrebbenés nélkül szegik meg a KRESZ előírásait.

Ami nagyon feldühített, hogy végigtelefonálták az utat. Nagy volt a riadalom, mert ellenőrök jártak a vonalon, és ment a riadólánc. Mire jó a flottás mobil?! Másiknak volt fülese, de nem ő vezetett. A mi sofőrünk füléhez tartott telefonnal vezetett, egy kézzel kormányozott.

Erre már én is nyomok egy b+-et.

Az új életforma

Tanuljuk. 

Szegény papának bizony tudomásul kell venni, hogy bizonyos dolgokban kisbaba számba megy, vannak rossz pillanatai emiatt. De szerencsére a humora megmaradt, és eddig minden nehézségen úrrá lettünk valahogy.

Mama nem tud gyorsan alkalmazkodni a váratlan élethelyzetekhez és olyankor ideges. Tegnap megfordítottuk az ágyat, de így nem lehet felnyitni az ágyneműtartót. Tesót is meglepte a mama reagálása.Ráadásul mindent maga akar csinálni, vagy segíteni, például a papa emelgetésében, ami nem neki való feladat. De meggyőzhetetlenül konok.

Én meg tépem a hajam.

Csak röviden

Nagyon röviden, mert fárasztó nap volt ez.

Papát hazaengedték, mondván, sebészetileg rendben van. Negyed kilenctől két óráig piknikeztünk a kórházban, ekkor jöttek a betegszállítók. 

Tanulnunk kell az új életet, vannak nehéz dolgok, de hála istennek, itt van velünk.

Egy hét múlva kontroll.

Különleges casting

Valószínűleg külön szerveztek egyet, hogy az összes lélektelen, tahó barom egy és ugyanazon osztályon dolgozzon.

Tahó I.

- Feküdjön föl az asztalra! - mondja ezt egy kerekesszékes, féllábú betegnek. Az asztal még a fellépőről is nehezen megközelíthető egy épkézláb embernek is.

Tahó II.

- Én magát nem hallgatom, itt hagyom! - mondja ezt egy mozgásképtelen,  idős embernek, ahelyett, hogy némi empátiával talán segítene a lelki bajain.

Tahó III.

- Hová megy? Haza, vagy elfekvőbe?

Kórház

Végül csak bekerült. Tegnap műtötték, ma beszélt velem az orvos. Nincsenek jó hírek.

Egészségügy

Ha nincs kapcsolati tőkéd, dögölj meg. Ha nincs pénzed, dögölj meg. Ha esetleg mindkettő van, akkor is.

Talán nem is baj

Jövőre már nem fogok matekot tanítani. Éppen túl vagyok a témazárók javításán, és lehet, én vagyok maximalista, de pocsékul sikerültek.

Szomorú vagyok, mert nagyon sok energiát fektettem bele, és a megtérülés... hát nem annyira jó. Mintha falra hányt borsó lett volna mindaz, amit a műveleti sorrend, a közös nevező, a reciprok, vagy akár az írásbeli osztás témakörben előadtam. 

Vissza akarok kerülni az alsó tagozatra!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Azt még gyorsan elmondom, hogy kint voltam vasárnap a táncháztalálkozón. Táncolás megint nem volt, láttam viszont egy nagyon jó fajátékot. Sajnos 4000 Ft az ára, se nekem, se az iskolának nem lesz. Evvót az.

Az őrangyal tenyerén

Nem lett nagy baj, hála istennek, bár meg is halhatott volna. Még most is remeg a lábam, bár már túl vagyunk rajta, az ijedség most jön ki. Marcellonak ma második születésnapja lett....

Lesz majd jegyzőkönyv, lehet keresni a felelősöket. Vagy mindenki, vagy senki sem hibás. S remélem, - bár kishazánkban nagy divat - bűnbakot sem találnak.

És egy olyan iskoláról álmodom, ahol minden teremben van kivetítő, laptop, okostábla, van elegendő személyzet, mindenre jut pénz és ember, nem kell azon problémázni, hogy ki vigye ki - ki viheti ki! - a gyereket az orvoshoz.

Egy olyan egészségügyről álmodom, ahol az orvos kellő időt szán a betegére, meglátja benne az embert, nemcsak a munkadarabot, és ahol az orvosnak nem az az első szava az iskolai telefonba, hogy "de mindjárt lejár a munkaidőm!"

Megmaradok

Már csak az orromat fúkálom, valami gyulladás van odabent, de nem érdekel. 

Mama is kezd helyrejönni, egyre több az ütközés a konyhában, meg egyéb helyeken( lásd: mosás, teregetés). Egész egyszerűen belefőzött a gulyáslevesembe, ekkor gondoltam, hogy jól van. Ma már süteményt sütött, mert én mással voltam elfoglalva és nem értem rá őt féken tartani.

Papa ügyében nincs változás, április 23-ra kaptunk időpontot. Sajnos messze van, de tehetetlen vagyok az egészségüggyel szemben. Ez a legrosszabb, tűrni, hogy labdázzanak velünk ide-oda. Közben a lába egyre romlik, de azzal senki sem törődik.

Közben a suliban megy minden a maga útján. Megküldték a végleges óraszámokat, legnagyobb megdöbbenésemre számomra rossz irányban változott. Nem így egyeztünk meg.

Kehes

Csak elmentem a doktorhoz. Elsősorban azért, mert ügyeket intézek folyamatosan, és mellesleg említést tettem a saját nyavalyáimról is. Torokgyulladásom van. Jóváhagyta a szopogatós gyógyszert is, meg a zöld löttyöst is, lassan letehetem a szakvizsgát, magam gyógyítom magam (hahaha). Esetleg kiegészíthetem a menüt orrcseppel meg köptetővel. Oszt ezzel kész.

Azzal, hogy nagyon (de télleg, nagyon) fáj a torkom, nem foglalkozott. Vírus ellen nincs orvosság, majd magától meggyógyul.Váááááá ... fáááááááj!

Engem is elkapott

Fáj a torkom, nincs hangom, lehet, hőm is van, de nem mérem. Mingyá' lefekszem.
Röviden: ma totál hosszú nap, értekezlet, benne kerettantervek, óraszámok, nyílt nap. Csupa határidő és energiaelszívás. Utána fogadóóra.
Papa holnap angiográfiára megy.
Mostanában nem vagyok annyira jókedvű.

Már megint

Milyen hülye szerkezet az emberi agy. Az enyém.

Mára virradóra azt tákolta össze, hogy a nagynéném - meghalt egy éve már - megjelent álmomban, de nem öreg volt és magatehetetlen, mint utolsó éveiben már, hanem,  mint gyerekkoromban. Bocsánat bátyám, aratok. - mondta. Erre én rohantam a testvéreihez, lélekszakadva, kiabálva. Ekkor esett össze az anyám, és én képtelen voltam telefonálni, pedig próbáltam, de nem voltam rá képes...

Morgás helyett

Tulajdonképpen egy morgós, nyavalygós posztot akartam írni. De.

Gyönyörű az a város, ahol élek. Milyen jó, hogy minden reggel csodálhatom a Várat, a hegyeket, a Dunát és a Parton sorakozó gyönyörű palotákat. Milyen jó, hogy már világos van reggel, és látom az Országház csipkéit. Milyen jó, hogy ma sütött a nap, és a téli hóviharon keresztül is látszott, hogy kék az ég. Milyen jó, hogy bodor és rózsaszínű felhők úsztak az égen.

Az is jó, hogy délután,  a napköziben magyarázhattam a szöveges feladatot. És az is nagyon jó volt, hogy van hová, van kikhez hazajönnöm.

Hát ennyi.

Álom volt

De nagyon valóságos.
Keresztül-kasul villamosoztunk Budapesten valakivel, aki meghalt, de álmomban mégis élt. Aztán álmomban is rádöbbentem, hogy meghalt - és felébredtem.
Nem vagyok jól.

Valami vírus

Elég rendesen elkapta az öregeket. Papa szaladgál, ami kerekes székkel kicsit bonyolult. Mama meg magas lázzal ágynak dőlt.
Egy személyben szakácsnő, mosónő, szobaszervíz, ápoló, fodrász, fullajtár. Ez vagyok én.

Sok ész

Átfutottam a rendelőbe, leadni a zárójelentést. Doktorra hárman várnak. Illedelmesen kérdezem, ki után következem. Erre öreg szivar kioktat. Mert a nők együtt voltak, de ezt nekem honnan kellene tudnom?!

Később én vihogtam, intelligensen, magamban. Kiderült, hogy a nők fél órája, az öreg húsz perce vár... és vár... és a rendelőben bent senki.... muhaha

Energiát!

Semmi sci-fi, nekem lenne szükségem valahonnan egy hatalmas energiadózisra. Annyira kimerültnek érzem magam, hogy nem vagyok képes semmire. Még gondolkodni se.

Papa hazakerült a kórházból, most néhány napig itthon lesz. Várni kell az érfestésre, semmi sem megy hipp-hopp. Majd a doki telefonál. Aki egyébként jó fej, kinézete szerint inkább egy vadnyugati brávó, mint orvos. Papának először nem tetszett, de később megbékült vele, főként, hogy a doki hajlandó volt őt végig hallgatni. Szegény papa, egyre lassabb, egyre nehezebben fejezi ki magát.

Ami az érfestés után következik, azon nem töröm a fejem. Minden napnak megvan a maga gondja, eddig is boldogultunk valahogy. Megoldottuk a tegnapi napot, megoldjuk a többit is.

Azonos platform?

A farsang elmaradt. Néhány meggondolatlan és buta gyerek miatt. Nekünk sem öröm, de elég volt abból, hogy zsandárt és őrmestert játsszunk minden alkalommal és az együtt-szórakozás helyett azt lessük, ki hol fogyaszt tiltott dolgokat és tartsuk a vödröt, ha retúrt vált a szesz.

Kollektív büntetés.

Lett helyette osztálybuli. Kettő. Véletlenül pont azon a napon, amikorra a felsős farsangot terveztük. A bulira az ig. asszonytól kaptunk engedélyt. Az ig.h. úr ellenben eltanácsolta a hozzá fordulókat. Sőt, külön felhívta a figyelmemet, hogy nehogy farsangnak nevezzük a mai eseményt, mert farsang minálunk nincs. És megint én éreztem magam hülyének és megszeppentnek.

Pedig ma csupa nagyszerű dolgot csináltam. Megtartottam az óráimat, aztán bevásároltunk a bulira, aztán buliztunk, eljöttem itthonról reggel negyed hétkor és hazaértem nyolcra, és most hulla fáradt vagyok. 

Hogy jön ő ahhoz, hogy még ki is oktasson?!

Ig. és ig.h. ott ülnek egy irodában, egymás mellett. Miért nem beszélik meg egymással a napi dolgokat?

Tömeghiszti ellen

Csak a pontosság kedvéért: ma reggel megérkezett a családi pótlék, röviddel utána pedig a fizetés is.

Övön aluli ütés

Mégpedig ocsmány, szemét, nagyon övön aluli ütés.
Papa megint kórházba megy.

Elment hát...

Hetvenhét napot volt a kórházban. Bezárva önnön testébe, ahonnan szabadulás csak a halál. Nem lehetett tudni mit érez, mit hall, mit fog fel. Lekötözve hetvenhét napig. Gyógyítani nem tudták, de életben tartották. Hetvenhét nap a szabadulásig.

Nyugodjék békében!

Sajátos

Meg nevelési.
Meg igényű.
Tanul-ő. De meddig?

Van, de mégsincs - nálunk legalábbis. Most nyálaztam át a ped.programot. Nagy kalap ürülék 134 oldalon. Anyám borogass!

A fafejek meg nem képesek jottányit sem változtatni sem a módszereiken, sem az értékelési szempontjaikon.Teljességgel el vagyok keseredve.

Féllábbal versenyezni a kétlábúak között?

Vegyes felvágott

Valamelyik nap, mint vakond jöttem haza, mert térdig ért a latyak a városban. El is tátottam a számat, mert az új metrószerelvényt sikerült elcsípnem, s mint vidéki kislány, csak lestem. Nekem tetszik, bár ha velem állt volna meg a metró az alagút közepén, azt hiszem, pánikroham-közeli állapotba kerültem volna. Tiszta szerencse, hogy ezen a vonaton nem voltak utasok.

Átestünk a félévi értekezleten, a hóhelyzetre való tekintettel nagyon rövid volt. Délben kezdtünk neki, s fél ötkor hagytuk abba. Megint azzal az érzéssel jöttünk haza, hogy nem beszéltünk meg semmit. Rézfényesítés négy és fél órán keresztül.

Bármennyire vártam, a tanker.vez. néni nem jött, amit udvariatlanságnak tartok. Lehet, hogy a kollégáim nagy részét régről ismeri, de engem például nem, s illendő lett volna egy új hivatal újonnan kinevezett vezetőjeként levizitelni minálunk. Azért a fizetésért, amit ő kap, megtehette volna. Most ki mondja meg nekem, miért vezetjük az erősen helyi specialitású jelenlétit?

Más. Mint tudjuk, a pedagógus + az iskolatitkár az államé, a technikai dolgozó az önkormányzaté. Azt el sem mesélem, hogy eddig se nagyon ellenőrizték őket, mert méteres pókháló lóg a plafonról és még sorolhatnám, és azt sem gondolom, hogy a nagyságos asszony a gazdasági hivatalból majd iderohangál vizsgálódni, de ami végkép kicsapta a biztosítékot nálam, az a következő. A technikaiak parancsba kapták, hogy se postára, se sehova nem mehetnek, beleértve azt is, hogy orvoshoz sem vihetnek ki gyereket. (Ami időnként előfordult.) A nagyságos asszony eddig sem a pedagógus-szeretetéről volt híres.

Az kiderült az értekezleten, senki nem tud semmit, minden bizonytalan, mint a kutya vacsorája. A szekér megy, mert viszi a lendület, irányítja a tanmenet, a megszokás és a lelkesedés. Ja, ez utóbbi már nem annyira. Már kétnapos kirándulásra is csak úgy lehet elmenni, ha a hétvégéből beáldozunk egy napot. Utálok két napra kirándulni menni. Semmire sincs rendesen idő. A buszosoknak 200-220 km-t ki kell fizetni még akkor is, ha nem utaztunk annyit. Vonattal meg hova? Ó, azok a régi szép idők, amikor Ausztriába vittünk el négy alsós(!) osztályt kirándulni és normálisan meg lehetett a szülőkkel beszélni, hogy részletekben összeszedjük a rávalót.

Ja, és megköszönték és örültek, nem pedig ríttak, mint a fürdős alkalmazott.

Aztán, hogy ne legyen minden annyira jó, papa eléggé rám ijesztett csütörtök éjszaka. Egyszer csak azt hallom a másik szobából, hogy kevés a levegő, nyissunk ablakot. Orvost nem engedett hívni, szerencsére nem lett rosszabbul, mert akkor akarata ellenére kellett volna tennem. De egész éjszaka azt füleltem, szuszog-e még. 

Szegénykém nyolcvanhat éves.

Mennyire igaz!

"A hülyeség találkozása a szorgalommal mindig varázslatos dolgokra képes :)"

BalatonfürEde

Mire véljem?

A mai nap csinos táblázatot hozott az új tankerület még újabb főnökétől, hogy vezessük rajta az iskolában eltöltött időt. Írjam tehát mikor kezdtem, mikor végeztem, továbbá, hogy napközben eltávoztam-e és mennyi időre.

Miután az évek során mindenkiben kialakul egy kis paranoia, hát kérdezem mivégre is kell ez a táblázat? Milyen következtetéseket kíván ebből is kicsoda levonni?

Ami a legédesebb, ezt január hetedikétől vezetni kell, ezért írjuk be visszamenőleg a múlt hetet is. Az itthon elvégzett munkákra bezzeg senki sem kíváncsi.

Pedig: az iskolában eltöltött (7.35-15.10) 7 óra 35 perc után itthon:

17.07-18.00 Statisztika befejezése 53 perc

20.30-2137 Beszámoló megírása 67 perc

21,40-22,06 Iskolai honlap szerkesztése 26 perc, ami összesen 146 perc.

Szerencsére holnap csak inf. óráim vannak, folyamatban lévő ügyekkel, úgyhogy még kb. fél órát fogok itt eltölteni a holnapi napra készülve, és nyugodni térek. 

Dolgoztam-é eleget, ó, emberek?

Hó, hó és megint hó

Ma nem jutottam el a munkahelyemre, pedig elindultam időben. 

Röhej, hogy ha valami zűr van, nem lehet eljutni A-ból B-be. Ma azért annyira nem volt rossz a helyzet, mert igaz, A-ból B-be nem lehetett elutazni, de B-ből A-ba igen, ami mégiscsak 50% siker. 

Azt nem értem, miért nem telepítettek ki jelzőlámpákat, hogy félpályán, váltott irányban lehessen közlekedni. Vagy télen az nem működik? (Kicsit lehangoló volt látni, hogy szemből időnként jócska adag autó közeledik, mi pedig egy helyben pöfögjük el a drága gázolajat.)

Azon már nem is dühöngök, hogy az osztályozó értekezlet nélkülem esett meg, de aggaszt, hogy a gyerekeimet mennyire döngölték a betonba. Ugyan telefonon megtettem javaslataimat, de a személyes jelenlét, az mégiscsak más.

Viszont találtam egy filmes aranybányát a neten és most orrvérzésig Bonest nézek. Ma csak három részt néztem végig. Kicsit sem vagyok függő...

Ki fizeti a révészt?

Egyelőre én (mi).
Mert ugye, fizetést azt kaptunk, de a volán bérlet számláját nincs kinek leadni. Ha nincs kinek leadni, senki sem fogja számfejteni. És ebből kifolyólag senki se fogja kifizetni.
Vagyunk néhányan kijárók. Na és?!
I J B.

Éreztem én

Első munkanap a szünet után. Nem jókedvvel, de feszülten és nyugtalanul mentem. Sajnos többször volt már, hogy nem jó hírek vártak. 

A mai bomba: kedvenc igazgatóhelyettesem - aki a legnagyobb vész és felfordulás közepette is úri módon tud viselkedni és fogalmazni - hétfőtől máshol kezd.

Megértem én, de mégis úgy érzem: rútul cserbenhagyás ez.

A maradékról jobb nem is beszélni...

Elmúlt

Végérvényesen vége az ünnepnek, leszedtük a karácsonyfát. Elcsomagoltuk a díszeket és megkezdtük a lakás fenyőtű-mentesítését.

Délutánra megérkezett a hó is, azonnal kitűnt, melyik kocsit használták nem olyan rég, s melyek azok, amelyek itt hűlnek már napok óta. Mostanra egységesen vizes minden, csak az autógumik csicsognak a nedves aszfalton, télnek nyoma sincs.

Nemcsak hó, új műsorrend is érkezett a m.kir. televízióban, nagy felzúdulást keltve kis családom körében. Megszűnt az összes olyan műsor, amelyet az öregek szívesen néztek: a Szeretlek Magyarország,  a Maradj talpon és a DTK show. Pedig mindegyik műsornak jó volt a nézettsége a Heti válasz szerint.

Most hallom, hogy az általam kedvelt sorozat is új időpontot kapott.

Az Egyszer volt, hol nem volt vasárnap este fő műsoridőben kezdte, jó pár rész lement, függővé váltunk. Akkor betették elé egy másik műsort, így este fél tízkor kezdődött. Ez már bajosabb volt, hiszen másnap korán kellett kelni, de igen, aki függő, az megnézte. Hogy, hogy nem, átkerült vasárnap délutánra. Még nagyszerűbb időpont, ekkor derült ki, nem lehet az életünket teljességgel a tévéműsornak alárendelni.

Most kedden este vetítik, talán képesek lesznek ezt az időpontot rögzíteni végre.

Ráment? Rá!

Ma nagy ügyesen rácsaptam a bal hüvelykujjamra a bótajtót. Ha azt mondom, nagyon fájt, akkor kevéssé írom le a valóságot, mert még annál jobban is.

Az élet azonban nem állhat meg, ha szombat, akkor Sáskák, ha Sáskák, akkor uzsonna. Virslis buci lett betervezve mára, a virslik már a konyhapulton vigyorogtak. Nagy úr a muszáj. (Mama ugyan felajánlotta, hogy tésztát dagaszt, de neki is rozoga napja volt ma, nem hagyhattam.)

Most látom csak, milyen nagyszerű találmány a szembefordítható hüvelykujj, mikor nélküle kell boldogulnom, s mennyire irigylem a négykezűeket, akiknek jelen helyzetben még mindig lenne három használható végtagja. Vagyis kettővel több, mint nekem.

Minden megpróbáltatás ellenére - vagy pont azért - a buci nagyon finom lett. A legnagyobb bendőjű Sáska nem jött, így még holnap is ezt fogunk reggelizni. Gesztenyepürével, mert az is maradt.

Igazi tavasz

Nem lehet okunk panaszkodni, ma igazi szép tavaszi idő volt - délelőtt, amikor kint jártam, biztosan. Vagy panaszkodjunk: meglesz ennek még a böjtje... hiszen csak január eleje van. Jó volt bóklászni a napon.

Most ülök a papírhalmaz közepén. Még mindig hegyvonulatok vannak jobbra is meg balra is, pedig eddig kétszer töltöttem meg a papírkosarat. (Ami tulajdonképpen egy 6 kg-os mosóporos doboz.)

És milyen érdekes dolgokat találok!

Például megleltem apa jegyzeteit a szeptemberi szülői értekezletről, amelyre én nem bírtam elmenni. Így januárban már semmi fontos, de az egyik papírka sarka elkerítve, benne: egyedül vagyok férfi. Szegény apa. Biztos félt.

Magamról meg azt derítettem ki, hogy notórius jegyzetelő vagyok, borítékon, számla másik oldalán, félcédulán, sajtpapíron, meg mittomén ott a kezem nyoma. Némelyikről még tudom, hogy mi az, másról meg aztán ha megölnek se. Pontosan nem emlékszem, miért írtam le: egy órát várattak, de rémlik, hogy a nagynénimmel beszéltünk telefonon, és ez az ő mondata volt. Aztán a d1d1ce, az pedig egy színkód, ami a tablóhoz kellett (két évvel ezelőtt). Itt egy időpont: nov 21. 21:40. Erről végképp fogalmam sincs.

Kidobtam évekkel ezelőtti dolgozatokat, kirándulástervet, számlákat, blokkokat. Már az üzlet is rég megszűnt, ahol vásároltam. Néhány hivatalosnak tűnő papír még nem érte meg az öt évet, ezért kegyelmet kaptak.

Pihenőnek vége, megyek vissza ganajozni.

2013.

Elérkezett, anélkül, hogy különösebben vártam volna. Újévi fogadalmak? Vannak, bár nem túl nagyok.

Ezentúl cukor nélkül fogom inni a kávét. Ennek folyománya az lehet, hogy megszokom így is, vagy a másik eset, hogy leszokom a kávéról (is). A bagó már rég nem játszik, bár, amióta a Hosszúhajú cigarettázik, elő-előjön a kísértés.

Mit hoz ez az év? Talán jobb is, ha nem tudjuk előre. A kilátások nem túl rózsásak. Amit az úristen elvett, azt úgysem adja vissza. Csak egészség legyen! Időnként ez is túl nagy kérés?

Most szüneten itthon, és nyugodtan. Egészen tegnapig, mikor nyugdíjas (és otthonlévő) kolléganő hívott fel, és eszembe jutott mindaz, amit el akartam a szünetre felejteni.
Most a papírjaimat pakolom, kíméletlenül kihajítva mindazt, ami a "valamire_majd_jó_lesz" jegyében parkolópályára került.